Book Store NewsLetter

Show Cart

Ugrás a bevásárlókosárhoz
Jelenleg üres a bevásárlókosara.
PDF
Psychology arrow Szégyen és szeretet



Szégyen és szeretet

Feldmár, András


Egységár (piece): $18.50


  • 168 oldal
  • Kötés: karton
  • ISBN: 9789639604506
  • Kiadás éve 2008
 

„Még Ábrahámról sem tudom, hogy tulajdonképpen azért fogadott szót, mert szerette Istent és elfogadta, hogy Isten mindent tud vagy félt Istentől.... Érdekes, hogy tulajdonképpen az Ótestamentum és az Újtestamentum között ez egy nagy különbség. Az Ótestamentumban mindent a félelem mozgatott. Az Újtestamentumban jött a szeretet. Az én életemben ez pontosan ugyanígy volt. Körülbelül harmincöt éves koromig minden elhatározásomban a félelem vezérelt. Mindig úgy határoztam, hogy abba az irányba menjek, amelyik kevésbé félelmetes. Először körülbelül harmincöt éves koromban hoztam olyan elhatározásokat, amelyek abba az irányba vezettek, ahova a vágyam vitt. Nem futottam attól, amitől féltem. Tehát az én életemben volt egy Ótestamentum, és aztán egy Újtestamentum.”

Feldmár legújabb könyve a szégyen, a bűn, a bűntudat – valamint az ember lehetőségei, boldogulása, végső soron a szeretet kérdéseivel foglalkozik. A tőle jól megszokott könnyed és közvetlen stílusban elmélkedik a „legmeredekebb” kérdésekről is, rengeteg személyes történettel, tapasztalattal, terápiás élménnyel támasztva alá mondandóját.


Hozzáférhetőség

Raktáron: 2




Vásárlói vélemények:

Még senki sem nyilvánított véleményt erről a termékről.
Kérjük, jelentkezzen be és írja meg a véleményét.





Random Products

Vitamin Biblia
Vitamin Biblia
$15.50
Villámszépség - 1000 gyors tipp és trükk
Villámszépség - 1000 gyors tipp és trükk
$16.50
Varjúdombi mesék 1.
Varjúdombi mesék 1.
$11.50
Pszichológiai lexikon
Pszichológiai lexikon
$24.50
Miért szeretnénk, hogy gazdagodj (Két ember - egy üzenet)
Miért szeretnénk, hogy gazdagodj (Két ember - egy üzenet)
$17.55
Kis kacsa fürdik (Leporelló)
Kis kacsa fürdik (Leporelló)
$4.99
Hadiösvény
Hadiösvény
$23.00
Féltestvérek
Féltestvérek
$22.50
A szellemi törvények
A szellemi törvények
$1 800.00

Szavazás

Ön milyen könyvet szeret a leginkább vásárolni?
 
A török és a tehenek - Kis Bence (Leporelló)
A török és a tehenek - Kis Bence (Leporelló)


Mit árul el a betegséged?
Mit árul el a betegséged?


Villámszépség - 1000 gyors tipp és trükk
Villámszépség - 1000 gyors tipp és trükk


Homeopátia - gyógyulás mellékhatások nélkül
Homeopátia - gyógyulás mellékhatások nélkül


Üzleti iskola (Gazdag papa)
Üzleti iskola (Gazdag papa)


Szégyen és szeretet
Szégyen és szeretet


Szerelem a terror árnyékában
Szerelem a terror árnyékában


Mária Magdolna Üzenetei
Mária Magdolna Üzenetei


Meditációs gyakorlatok a lélek feltárására
Meditációs gyakorlatok a lélek feltárására


Zendülők - A Garrenek műve I. - papírkötés
Zendülők - A Garrenek műve I. - papírkötés