Book Store NewsLetter

Show Cart

Ugrás a bevásárlókosárhoz
Jelenleg üres a bevásárlókosara.
PDF
General Non Fiction arrow Író esőköpenyben



Író esőköpenyben

Fried István


Egységár (piece): $20.50


  • 250 oldal
  • Kötés: karton
  • ISBN: 9632270944
  • Kiadás éve: 2007

Fried István egyetemi tanár a Márai-életmű egyik legszakértőbb kutatója, azon kevesek közé tartozik, akik már akkor is tartottak előadást hallgatóiknak Márairól, amikor az író még nem volt „szalonképes”. Könyve a szélesebb olvasóközönségnek, a Márai-rajongóknak, ám akár az érettségire, felvételire készülőknek íródott, az író pályaképét kívánja megrajzolni, természetesen a művek és a naplók tükrében. A könyv tehát nem életrajzi, hanem monografikus szándékú, a Márai-életművet helyezi el a magyar és a világirodalomban. Az életmű bemutatása során leginkább a „vallomásos író” magatartást járja körül Fried, az Egy polgár vallomásai, a Föld, föld!…elemzésével. Majd pedig a máig leginkább vitatott, illetve a legerősebben ráaggatott címkét levéve azt a kérdést boncolgatja, mit jelent az, hogy Márai „polgári író”, jelenti-e azt, hogy a polgárság írója, vagy azt, hogy a 20. sz. műveltségeszményét tükrözteti vissza írásaiban, akárcsak Th. Mann, avagy Gide.
Fried István könyve hiánypótló, hiszen számtalan, Máraihoz egyáltalán nem értő ítész ír róla, míg a valóban értékelő jellegű irodalom olyan lassan születik meg nálunk.
Kötött, fekete/fehér fotókkal illusztrált.


Hozzáférhetőség

Raktáron: 1




Vásárlói vélemények:

Még senki sem nyilvánított véleményt erről a termékről.
Kérjük, jelentkezzen be és írja meg a véleményét.





Random Products

Halottasház
Halottasház
$18.50
Fekete mélység
Fekete mélység
$14.00
Erősítő
Erősítő
$20.50
Delfinálom. Varázslatos út önmagadhoz
Delfinálom. Varázslatos út önmagadhoz
$13.99
Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol
Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol
$17.50
A V mítosz - A vállalkozás mítosza 4. kiadása
A V mítosz - A vállalkozás mítosza 4. kiadása
$15.50
A szikla alatti férfi
A szikla alatti férfi
$14.50
2012 - Az idő közel...
2012 - Az idő közel...
$28.50
1 tészta - 50 sütemény
1 tészta - 50 sütemény
$8.99

Szavazás

Ön milyen könyvet szeret a leginkább vásárolni?
 
Armageddon, olaj és terror (Mit mond a Biblia Amerika jövőjéről,
Armageddon, olaj és terror (Mit mond a Biblia Amerika jövőjéről,


Nőügyek
Nőügyek


A Szabad Európa Rádió a forradalom napjaiban
A Szabad Európa Rádió a forradalom napjaiban


A hattyúhercegnő - komolyzenei CD-vel -
A hattyúhercegnő - komolyzenei CD-vel -


Tizenkilenc perc
Tizenkilenc perc


Torták (Le Cordon Bleu - Főzőiskola ínyenceknek)
Torták (Le Cordon Bleu - Főzőiskola ínyenceknek)


Természet és technika - Az újraértelmezett Moholy-Nagy (1916-192
Természet és technika - Az újraértelmezett Moholy-Nagy (1916-192


A szépség és a szörnyeteg
A szépség és a szörnyeteg


A természetes gyógymódok bibliája
A természetes gyógymódok bibliája


Mit keresett Isten a hálószobában?
Mit keresett Isten a hálószobában?